A középkori oklevelek (rövid összefoglaló) az általuk kifejezett jogi tényt véve alapul - három nagy csoportba sorolhatók:

[1] kegynyilvánító oklevelek,
[2] kormányzati oklevelek,
[3] a bíráskodással kapcsolatos oklevelek.

A legtöbb oklovélfajtát latin szóval jelöljük. Ez a szó rendszerint egy melléknév többes nőnemű nominativusa, minthogy a "litterae" szó mellőle a gyakorlatban elkopott. A gyakrabban előforduló oklevélfajták a következők:

[1]

Donationales. Általában adománylevél, de leginkább birtokadománylevelet értünk alatta.
Teloniales. Vám- vagy vámjövedelemadományozó oklevél. Legtöbbször meglévő vámot adományoznak, de az új vámot létesítő adománylevélnek is ez a neve.
Nundinales. Mindenféle vásárjogot adományozó oklevél.
Nobilitationales. A nemesi rendben való felvételt biztositó oklevél, mely a XV. századtól gyakran össze van kötve cimeradományozással. Ilyen esetben az oklevél neve: armales. A cimeradományozó privilégiuma legtöbbször tartalmazza az adományozott cimernek és tartozékainak színes rajzát is.
Confirmatoriae. Megerősítő oklevél, mellyel a király előző uralkodók adományát örökölt birtok adás-vételét stb. jóváhagyja vagy más megerősítést igénylő ügy felsőbb jóváhagyását tartalmazza.
Exemptionales. Kiváltságot biztositó, kiváltságos jogállást adományozó oklevél. Az adomány szólhat természetes és jogi személynek egyaránt / pl. városi kiváltság adományozása /.
Proteotianales. Oltalomlevél. Személyek, egyházi intézmények különös pártfogásba vétele, s erről az érdekelt hatósági személyek értesítése a "miheztartás végett"...
Praefectionales. Fiúutód nélkül lévő nemes lányának fiúsítása, hogy ezzel a fiukat megillető örökösödési jog birtokába jusson.
Grationales. Megkegyelmezést biztositó levél. Elítéltnek, vagy hűtlenségbe esettnek a büntetlenség biztositása.

[2]

Decretum. Az országgyűlési végzéseket, törvényeket leiró királyi oklevél.
Béke- és szövetségkötésről kiállitott oklevelek. Kinevezések, megbízólevelek.

[3]

Fassionales. Hiteleshelyek (Loca authentica, credibilia, testimonialia...), biróságok, közjegyzők előtt magánjogi természetű ügyekben felek bevallásokat / fassio / tettek, melynek megtörténtéről a hiteleshely, a biróság vagy a közjegyző bizonyító oklevelet állított ki. Hiteles helyeknek nevezzük azokat a káptalanokat és konventeket vagy szerzetesi monostorokat, amelyek a királyon és a főbb országos méltóságokon kívül hiteles pecséttel bírtak és felhatalmazás alapján az ország lakosainak birtokairól vagy más egyéb jogokról szóló okleveleket készíthettek, illetve őrizhettek (conservatorium, sacristia, camara). Ez a „közhitelességi szervezet” egy tipikus, 13. században megjelenő magyar jogintézmény (megszűnés 1874. évi 35. tc. 214. §-a, feladatait átveszi a királyi közjegyzőség intézménye), tagjaikat hitelesítés, bizonyságtétel és végrehajtás végett törvényesen, helyszíni szemle vagy "adatgyűjtés" érdekében kiküldhették.

Az oklevelek vagy eredetiek (diplomata authentica, originalia, autographa) vagy csak másolatok (copiae, apographa); az utóbbiak vagy hitelesek (transsumpta), vagy közönségesek (paria). Az eredeti (hiteles) oklevelek papírra vagy hártyára, ünnepélyes stílusban (stylus solemnis) íródtak és a bizonyító erejük növelése, illetve a hamisítás megnehezítése érdekében, többnyire pecsétekkel (sigilla), monogrammákkal, cyrogprahum -al (kirográf), aláírásokkal (subscriptiones) vagy más külső jelekkel - aminek az egyik oka a korra jellemző általános írástudatlanság volt - látták el őket.

Tekintettel az éra mostoha „iratkezelési" körülményeire, az oklevelek könnyen elveszhettek vagy megrongálódhattak, ezért az értékesebb oklevelekről általában több eredeti példány készült. Az előbb említett okokból szokás volt az eredeti oklevelet, valamilyen „törvényes közeg" bevonásával átíratni és az így elkészült másolat(okat) hitelesíteni. Köznapi használatra készültek közönséges, nem hitelesített, átiratok is (mint napjaink fénymásolatai...), egyszerű kópiák, ezeket gyakran egy "dossziéba", gyűjteménybe egyesítették (oklevélgyűjtemények, regestumok).

Miután az oklevelek jogviszonyokra vonatkoztak és segítségükkel jogokra (előnyre, vagyonra) lehetett szert tenni, minden korban rendkívül népszerű foglalatosság volt a hamisításuk (már a római időkben is Aelius Lampridius a „scriptores historiae Augustuae” (Historia Augusta) íróinak egyike Alexander Severus császárról azt írja, hogy ez egy jegyzőnek, ki hamis leveleket használt, jobb keze ujjidegeit szétvágatta „ita ut nunquam posset scribere“).

A fassionalis oklevelek tárgya a legváltozatosabb lehet. A leggyakrabban alkalmazott bevallás-fajtákról készült oklevelek önálló elnevezéseket is kaptak, Igy az elzálogosítás és a zálogösszeg átvétele megtörténtéről szóló bevallásról kiállitott zálogoló levél: pignoraticiae. A zálogösszeg vagy bármely más adósság, bírság stb. megfizetéséről, a teljesített kötelezettségről tett bevallás ügyében kiállitott oklevél neve: expeditoriae. Igen gyakori oklevélfajta a protestatoriae, amelyet hivatalosan bejelentett tiltakozásáról állitottak ki.

Ha valaki szomszédja, vagy bárki más által jogtalanságok szenvedett / legtöbbször birtokrész elfoglalása / jogainak fenntartása érdekében a biróság vagy a hiteleshely előtt tiltakozást jelentett be és eltiltotta ellenfelét a jogtalan birtoklástól / ellálló levél: inhibitoriae , prohibitoriae /.

Tiltakozást lehetett bejelenteni a királlyal szemben is, ha pl a király a tiltakozó birtokát elajándékozta vagy el akarta adományozni, A tiltakozásra a későbbi perinditás érdekében szükség volt. Egyszerű bevallás útján történt a perbeli megbízottak / procuratorok, ügyvédek / megbízása.