A szellem csődöt jelent A címet oly módon is lehet értelmezni, hogy a nagy szellem, mint Istenhez hasonló személyiség bejelent valamilyen csődöt. Az eredeti elgondolás szerint azonban az emberi szellem, az eszmeiség csődjéről van szó, olyan társadalmi jelenségről, amikor az eszmék elhalványulnak, hamis kitalációk veszik át az igaz megállapítások, a bölcs gondolatok helyét, és a világ szép lassan lecsúszik egyféle szellemi szürkeségbe, kommerszségbe vagy közömbösségbe. Az első felvetésem is beletartozik a szellem elhalványulásába, mivel a szellem trónján ülő istenek valóban elhatározhatják ott fenn a csődöt, amikor például büntetni akarják az elbitangolt emberiséget. A keresztény vallás például egyenesen a "világvége" kifejezést használja eme stációhoz, ami persze nem vehető komolyan, mivel a lélek ugyanezen tanítás szerint halhatatlan. A földi élet befejezésére pedig odafentről biológiai okból, a fajfennmaradás törvénye szerint sincs lehetősége egy vallásnak. A teljes szellemi hanyatlás következménye persze lehet egyféle társadalmi pusztulás vagy etikai csőd is a politikában, mint ahogy a Fidesz két hónapja meghirdette a Gyurcsány kormány erkölcsi halálát, ott azonban Magyarországon még korántsem tartunk, hogy próféciával el lehet üldözni a miniszterelnököt a pártjával együtt. Sőt, némi reményünk is lehet a közmegegyezésére, és az országot megmentő politikai erők szövetségére. Éppen eme remény elveszthetőségére hívnám fel a figyelmet, és rögtön hozzá kell tegyem, hogy a politikai csőd a demokrácia felbomlásáig terjedhet. Mielőtt kritikus hangot vennék fel, tisztázni szeretném az ember szellemi teljesítményének exponenciális jellegét a gazdaságban és a technikában. A demokratikus berendezkedés ezekből meríti a fennmaradásához szükséges energiát. A világgazdaság stabilizációjának olyan jelei láthatók, mint a globális pénzügyi biztonság, a technikai innováció terjedése. Különösen az informatika mindenkit magával ragadó sodra. Így aztán senki sem fél a demokratikus eszmerendszer csődjétől, ellenkezőleg, a kor szárnyalását érezzük, amikor repülőre ülünk, autót használunk, mobilozunk vagy internetezünk. Annál inkább rettegünk a levitézlett kultúrák bekavarásától, a demokratikus eszmék szétzilálódásától. Egyes iszlám fundamentalista országban az amerikanizálódástól, a mcdonaldsizmustól, hollywoodizmustól rettegnek. A nyugat európaiak az iszlám bevándorlókat sokallják, a kelet európaiak meg csak úgy mindenfélétől riadoznak. Az utóbbi hónapokat Magyarországon már-már a hisztéria, a gyűlölködés és félelem, a politikai erőszak és az ellene való védekezés szocializálódása senyveszti. Az utcai demonstrációkat a rendszerváltás váltotta ki a tömegek akaratából, ami közel húsz éve eminens fegyelmezettséggel kulminált hazánkban is, amíg el nem jött szeptember 17-e. A kommunizmusból felszabadult Kelet-Európa számára nincs alternatíva, a nyugat európai ill. Egyesült Államokbeli rendszereket kell követni, az intézményeivel együtt, eszméstül un bloc. Annál is inkább, mert velük szövetségben állunk egyébként. Mégis folyamatosan akadnak politikusok, szervezetek, utcai szónokok és közszereplők, akik a jelenlegi, parlamenti-demokráciára épülő államrendszer megdöntésével kacérkodnak. Lenyűgöző számomra az a szellemi hanyatlás, amit ezen élharcosok szájából hallok. Amiért egyébként végül is leültem a gép elé írni. Túl vagyunk az október 23-ai felforduláson, ennek kommentálására nem is vállalkoztam volna, ha az egyik legkiemelkedőbb európai szintű politikusunk, a magyar jobboldal vezére nem szólal fel Strasbourgban. Az ő eszmeiségéből fakadó gondolatok váltották ki a kiábrán-dúlásomat. Európai Uniós plénumon ritkán hangzanak el ilyen „múltbavágó” és „messzire ívelő” szavak, mint az Orbán-féle eszmerendszerben, nevezzük röviden orbánizmusnak. Már-már a mesevilág, a Dakota indiánképzelet határait is átlépte Orbán próféciája – elhangozhatott volna akár a Kossuth téren is, nem a helyszínnel van problémám (európai néppárt székháza). Nyugat-Európa ugyanis már kitárgyalta a múltját, nem szokás történelmi leckékkel előhozakodni, főleg uniós gyűléseken. Orbán Viktor azonban azt találta mondani, hogy Európa mai történelmének tragédiája, hogy az eszmetipró, szovjetmintájú, posztkommunista pártok továbbélnek Kelet-Európában, és mindez azért lehetséges, mivel a kommunista utódpártokat az Unió szégyentelenül befogadta a közösségébe. A multinacionális tőke szövetségre lépett velük, és ráadásul ennek a „lejáratódott, hazug, csaló bandának” az európai parlament is segítséget kíván nyújtani. Ezt a történelmi hibát csak akkor lehet kiküszöbölni, ha az Unió nem támogatja többé a posztkommunista kormányokat. Azért fogalmaztam át érthetőbbre Orbán Viktor mondanivalóját, mert ez az én értelmezésemben egy kerek és hatékony eszmerendszerre utal. Van benne egy alapérzés és alapszlogen, a tehetetlenség szülte nyílt kommunistázás, amivel 1990 óta szavazatokat lehet szerezni Magyarországon. Az alapgondolat ismerősen hangzik a magyar fül számára, eleget hallottuk Csurkától, Torgyántól, Géczitől stb. és a kisebb-nagyobb politikai sztároktól – mondom én abban a meggyőződésemben, hogy a dolog lényege egészen másutt keresendő. Az ő véleményük szerint ugyanis a történelem nem smafu, a szovjet uralom tényszerűen bekormozta Európa keleti felét azáltal, hogy a kommunista eszmét rákényszerítette a népekre. Irtani kell hát a posztkommunistákat, az ateistákat, a nemtelen világszemléletűeket, a nemzetárulókat, mire Orbán szövege úgy folytatódik, hogy a posztkommunisták a rendszerváltást követően egyesültek a monopóliumokkal, és a versenyszellem erőszakos bevezetésével, gazdasági kényszer-intézkedésekkel ismét kisajátították a hatalmat az igazi magyarság elől. Ezzel a demokrácia olyan kulturális, morális, hitbéli veszteséget szenvedett, amit nem csak vizsgálni érdemes, hanem az egyesült kommunista-monopol elnyomás ellen érvényes és hiteles szembeszegüléssel, akár utcai, népi mozgalmakkal – és ha másképp nem megy, felkeléssel kell válaszolni. Emlékezetre érdemes mondatok ezek, na, lám, ez bizony egy kerek történelmi eszmerendszer, a magyar jobboldal katekizmusa, amihez Orbán Viktor még toldott is egy lépést, és figyelmeztette a néppárti plénumot: Európa térjen vissza a középkor legszentebb eszmevilágához, amelynek jelszava: nobile officium, vagyis a nemesség kötelez elvéhez. Na, lám, lám, ez az ember ezekkel a szavakkal kívánta feltámasztani a magyar nép 56-os szabadságharcának ünnepe után a "nagy magyar igazságot". ……………….. És, ki tudja, talán sikerült is felhívni Európa figyelmét az elnyomó, rendőrattakot eszközlő Gyurcsány kormány ellen. Egy európai, többségi parlamenti párt sokféle eszmerendszert befogad. De jelen esetben a hallgatóság szája mosolyra húzódott, voltak, akik a fejüket csóválták, hiszen ekkora zagyvaságot ritkán hall az emberfia uniós intézményekben. Ami igazán viccesen hatott, a teljes szembefordulás a kapitalista rendszerrel, nevezetesen: versenyszellem helyett „nobile officium”. Hát ez az! A nemesi előjog bizonyára nem vinné előre a népeket, sem Nyugat-Európában, sem az USA-ban és Japánban sem – talán Magyarországon igen. Itt ugyanis tényleg hiányzik a politikából az úri becsület. A kapitalista versenyszellem, a szabadpiaci globalitás, a tőkefelhalmozás és áramlás megkérdőjelezhetetlen! És van ezeknél lényegesebb felhajtóerő is a modern, nyugati világban: a technikai szellem. A kommunista tervgazdálkodás, a kiegyenlítősdi bénakacsa gazdaságát a technika versenyképes szellemisége buktatta meg 1990-ben. Amerika olyan fegyver-technikákat mutatott fel, amiket már nem lehetett meghaladni. Gorbacsov rakétaarzenálja megbukott Reagan lézersugaras űrernyő programján. És, tény az tény, a lenini eszmerendszer egyszer és mindenkorra lemaradt a gazdasági versenyben. A kapitalizmus a szabadság földjén született meg, és onnan terjed szerteszét ma is, az informatika, a műholdas figyelőrendszer, tengeri, földi és légi eszközök segítségével. El tudja valaki képzelni, hogy a Csurka, Torgyán, Orbán féle, kisstílű eszmerendszerek lényegesen befolyásolni tudják a világ történelmi tendenciáit? Ezt a képtelenséget Orbán Viktor is tudta Strasbourgban, egy pénzügyi vagy gazdasági plénum előtt nyilván másként is beszélt volna. Neki azonban elsősorban minket, magyarokat kellett meggyőzni onnan, a kormánybuktató Fidesz igazáról. Azért is beszélt magyarul, uniós néppárti alelnökként, hogy kevesen értsék. Nos, ottan nem is igen figyelték Orbán szózatát, mondanivalója az Unióban egy pennyt vagy centet sem ér, míg nálunk százezreket lehet utcára vinni vele. Ha jobban megfigyeljük van a strasbourgi felszólalásában egy ismétlődő kifejezés, Gyurcsányra utalóan: a „hazug beszéd”. Az elmúlt egy hónap alatt kb. egymilliószor hangzott el a hazudik, hazug, beteges hazudozó szlogen Magyarországon. A képlet is egyszerű, a nemesi igazmondással szemben a kommunista hazudozás, olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Mindenki érti már ugyebár, csak az a kérdés, meddig lehet elmenni egy pártelnöknek az igazság ilyetén „szószátyár bajnoka” szerepkörében? Az élet persze megy tovább, az eszmerendszerek tovább silányulnak. Szerencsére nem kell ma felnézni egyetlen ideológiára sem, mint anno, például a marxizmusra. A mai körülmények között nem is gondolhatunk másra, mint a holnapra, a hétköznapokra, hacsak nem kulminálódik a rendetlenség, a törvénytelenség a polgári engedetlenség szintjére. Mert akkor aztán valóban kitörne a balhé – jogállamiság ide vagy oda. A jelenlegi utcai morál minden esetre aggasztó, a közlekedésben és a politikában is – szeptember 17-18. éjszaka konstatáltuk, hogy kitört az utcaharc, – persze a tévénéző szemszögéből csak azt láttuk, hogy az elit dolgai már nem követhetők normális mederben, mivel Orbán, Csurka jelszavakkal forradalmi hangulatot lehet kavarni. Lépjünk hát vissza tizenhat évvel ezelőttre, amikor is hazánkban sor került a szovjet blokkból való kilépésre, és a nyugati világ társadalmi eszméinek befogadására. És hát az utánozás kényszerére – mindenki úgy szeretett volna élni, mint az osztrákok, sőt, mint az amerikaiak. S aki ezt manapság még mindig így gondolja, annak könnyebb eladni a lázadás ideológiáját. A sokféle, vadonatúj intézmény, a jogismereti elvárások szorongóvá tették a demokratikus élményt. Mindemellett a lemaradottak részéről jogosan, ki-ki tör az elégedetlenség. Elhibázott például a gyülekezési jogrendszerünk vagy a szólás- és sajtószabadság törvényességi kerete. Az SzDSz a legamerikaiabb liberalizmust szeretné, megjegyzem a Fidesz első eszmerendszere is idetartozott valamikor, most meg egyenesen jól jött a számukra a „lázítsd a népet a kormány ellen” politikájukhoz, és gyülekeztek is a Kossuth téren, és meg is hirdették a kormánybuktató programjukat. Van azonban Európában egy enyhébb, bal-liberális eszmerendszer is, aminek tulajdonképpen az MSzP szeretne megfelelni. Nyugaton szociáldemokráciának nevezik, de már ott sem az, ami régen volt: a dolgozó nép valóságos képviselete. Ma már a nyugati szociáldemokrácia is pénzügyekben, a gazdasági szférában elkezdett neoliberálisan gondolkodni. A magyar pártoknál nem először találunk hasonló kötődéseket egyes eszmerendszerekhez. Örököltük tán a dinasztiákhoz és nagyhatalmakhoz kötődés kényszerét. A gyors alkalmazkodás mindenképp az MSzP-re jellemző – egyszóval, valami miatt a nagytőkének, a multi-cégeknek bizalmuk támadt Gyurcsány Ferenchez, eszükbe sem jut megbuktatni. A Fidesz pedig éppen most nyert választást, és október 1-e óta eszelősen kísérletezik átvenni a hatalmat. Hol van itt már a konzervatív eszmerendszer? A keresztény-nemzeti gondolat sem hangzik el, csak egy mondat létezik: Gyurcsány azonnal mondjon le. A KDNP azonnal csatlakozott, nem tudom kik is azok tulajdonképpen. A többi párttal azért nem foglakozom most, mert azok választói kevésbé koncentrálódtak, a kisgazdák népi kötődése máig tisztázatlan, és ha nem jönnek közbe politikai fordulatok, a kutyát sem érdekelné az egyébként fasisztoid vagy szélsőjobb maradványpárt, a MIÉP sem. Most a nyáron Közép-Keleten, Irakban és hát a nemrégiben hazánkban történtek olyan dolgok, melyek az USA iránti bizalmat – tágabb értelemben az USA típusú demokráciákban való hitet – végképp megingatták a magyar politikában. Én magam is a New Yorki szabadságszobor által hirdetett Jure-szimbólum megcsúfolásának éreztem, amikor is az Egyesült Államok a szokásos "beavatkozási hajlandósága" révén engedélyezte Libanon bombázását. Az európai nagypolitika is becsukta a szemét az izraeli hadsereg háborús bűntettei felett. Az Unió elnöke legalább ejnye-ejnyézett. Van valami egészen távoli hasonlóság abban, ami szeptember 17-én és 23-án történt Magyarországon. A rend kedvéért kérdem: az emberi alapjogok betartásáért mikor kellene közbeszólni valamilyen világszervezetnek? Amikor már lőnek Budapesten is? A közel-keleti konfliktushoz persze nem hasonlítható a Magyar incidens, de az emberjogi doktrínához nem méltó a rendőrség letámadása és a gumilövedékes válasz sem. Nem méltó a demokráciához a politikai lázítás olyan fokra hevítése sem, amely a békés lakosság biztonságát fenyegeti. A nagy, ünnepi évfordulón nézője voltam, hogy lám egy amerikai típusú rendőrattak hogyan borítja fel a stabil politikai eszmerendszereket. Szerintem a kormánylemondatás újszerű, legalábbis szokatlan módszerével találkozhattunk, amikor is kommunistagyűlölő eszméket vittek utcára, és addig cukkolták vele az embereket, amíg nekirontottak az ilyesmire felkészületlen rendőröknek. Semmi másért, csak a nemes eszmeiség csődje miatt tiltakozom mind a lázítás, mind a rendőri eldurvulás miatt. A túlkapásokat is az amerikai típusú rendteremtő eszközökben látom, az USA-ban szinte szükségszerűen alakultak át katonai erőszak-szervezetté a rendfenntartó erők. Gumilövedékekkel ugyan, de azért mégiscsak rálőttek a tömegre. Odaát a tengeren túl pusztán a közlekedés fenntartására hatalmas apparátusok vannak bevetve – a sztrádákon is kemény kényszerintézkedések vannak érvényben: delikvens kocsiból ki, a kirángatásától az ütlegelésig minden belefér, sőt, a fegyverhasználat sem példátlan. Nincs pardon! De hát, de hát! Itt álljunk meg egy pillanatra! A modern eszmerendszerek ma már szociológiai felmérések alapján készülnek, ilyen meg olyan aspektusból Amerikában is rengeteg a deviáns, a csavargó, a balhékedvelő, a bűnöző típus; ott is nehéz megkülönböztetni a békés tüntetőt a huligántól, a politikai erőt a csőcseléktől, és bizony a rendőrség ugyanolyan brutálisan, ha nem durvábban bánik a tömeggel, mint hazánkban október 23-án. Ez az én szuverén magánvéleményem: Orbán Viktornak kár volt kimennie Strasbourgba panaszkodni. Annál is inkább, mivel vannak a rendőrségi attaknak előzményei. 2006. szeptember 18-án hajnalban elverték a rendőröket, majd 22-e éjjelén a Kossuth teret tisztába tevő tűzszerészeket is kikezdték, legalábbis ingerelték. Közben jöttek a magas-rangúak ünnepelni a nagy 56-os forradalmunkat. Keményen fel kellett lépni az elszemtelenedett "újforradalmárokkal" szemben, meg a balhékedvelő futballszurkolók ellen. Az eseményeknek meg volt az az előzménye is, hogy az önkormányzati választások előtt után a Fidesz részéről a HÍRTV-ben kormánydöntögető propaganda kampány kezdődött. Beindult a "beteges hazudozó Gyurcsány" szöveg, a hecckampány. 17-én, vasárnap délután azt hittem megint lerobbantottak egy felhőkarcolót, "rendkívüli híradó következik" felirat jelent meg a HÍRTV csatornán. Ugyanakkor semmi a közszolgálatiakban vagy az RTL-en és a TV-2-őn. Mi a fene történt már megint? Természeti katasztrófa vagy mi? Aznap és az éjjel szó sem volt itt az eszmék harcáról, a képlet világosabb volt, mindenki értett belőle, aki szereti balhét: „Gyurcsány, a hazug miniszterelnök lelepleződött”. Közhírré tétetik, a miniszterelnök bevallotta, hogy hazudott éjjel, nappal. És amikor néhányszáz fiatal felgyújtott egy tucat autót és behatoltak az MTV székházába – a valakik, a csőcselék tettéről ugyebár senki sem akart nyilatkozni. Ezzel a hallgatással – egyesek részéről mellébeszéléssel – a médiasztárok és a közszereplők, politológusok és egyetemi professzorok, az akadémia elnöke és a köztársasági elnök, mindannyian kivették részüket a színjátékban. A reagálás, a visszhang olyan volt mint egy disszonáns hangverseny Orbán Viktor vezényletére. A nagy karmester meg csak mondta-mondta: erkölcsi válság van Magyarországon, Gyurcsány Ferenc persona non grata, és pálcájával néha az illegálisan jelenlévő dobosokhoz intett: fortissimo!!! A zeneárok szélsőjobb sáncában elkezdődött az allegro, rajta, egyre gyorsabban – üssétek a dobot, mintha a kommunisták fejére csapnátok. Az efféle jelenetet annyiszor láttuk a képernyőn, hogy már szinte megtanultuk a rigmust: „Gyurcsány mondjon le, Gyurcsány takarodj!”Puff, erre elrepült az első sörösüveg is, jöttek ám a rendőrök, de ilyet még életükben nem láttak szegény fiúk – legfeljebb filmen –, de ott a rendőrnek nincsen ám meghátrálás meg vízágyú-foglalás, mindig a rendfenntartóknak kell nyerni… Ezek a szerencsétlen pajzsosok meg csak álltak, behúzott nyakkal a kőzáporban. Nos, hatalmasságok és népbutítók, hamis eszmerendszerekkel operálók ellenzékiek és koalíciósok, ezen a napon ki volt a hunyó? A rendőrök vagy esetleg más? Azt mondom senki. A szellem csődöt jelentett Magyarországon. Budapest, 2006. november.